Ipetreszet Amon-Re Napisten Déli Háreme
Egy 25 méteres obeliszk áll a 65 m széles pülon előtt, melyet a 19. Dinasztia legnagyobb uralkodója II.Ramszesz emeltetett régebbi épületek anyagának felhasználásával, ma is áll, ha szemmel láthatólag viseli is a több mint háromezer év terhét. A felső részén látható 4 nyílásból meredtek elő valamikor a zászlókat vagy ünnepi feliratokat tartó rudak.. Akkor még két obeliszk állt a bejárat két oldalán, mindkettő vörös gránitból készült, tetejüket aranylemezek borították, s a pülon előtt sorakozott fel a fáraó hat óriási szobra. A bejárat két oldalán 1-1 fekete gránit ülő-, mellette 2-2 vörös gránit állószobor. A hiányzó obeliszknek csak a talapzata maradt meg, mivel 1881-ben az akkori alkirály Mohamed Ali Lajos királynak ajándékozta. Így 1836-ban állították fel Párizsban a Palace de la Concorde-on.
Ahogy belépünk bal oldalon Abu el Haggág mecset karcsú minaretje töri meg a romok hangulatát, mely a sírját is őrzi. A csónakját úgy viszik körül évente egyszer körmenetben a hívők, mint a fáraók korában Amonét.
A bejárattól jobbra található az a hármas kápolna, amelyet III.Tutmózisz épített Amon-Re, Mut, és Honszu a thébai triád bárkái részére. A kápolna külső déli falát a királyszobrok mögött domborművek borítják.
A legérdekesebb képsor a három isten kápolnájával szemben lévő sarokban az első pülonnak az avatását mutatja be. Zászló leng a 4 zászló rúdon , a két obeliszk és a király szobrai felé tart az ünnepi menet, élén II.Ramszesz 17 fiával, kezükben virágcsokor. Mögöttük papok vonulnak, majd szolgák áldozati állatokat vezetnek.
Az első 4 ökör szarva közét hagyományosan tollak díszítik.
Az ötödik ökör szarva között egy néger felsőteste látható, fején tolldíszítéssel, két karja összeolvad az ökör szarvával, az egyik a hódolatot jelezve emelkedik a magasba, a másik lefelé hajlik. A hatodik állat jellegzetesen púpos hátú szíriai ökör, szarva között hegyes szakállú ázsiai fejjel, ennek az alaknak a keze is tisztelgésre emelkedik. A képsor az ázsiai és afrikai népek fölött aratott győzelmet jelképezi.
A déli fal túlsó oldalát vallásos jelenetek díszítik, melyek II.Ramszeszt mutatják be áldozat közben, vagy istenek társaságában.
A bejárat előtt 11 fáraó szobor sorakozik, a kisebb méretű egy kivételével gránitból készült.
Az oszlopcsarnokhoz vezető bejárat két oldalán két ülő gránitszobor, a fáraó mellett a királynő szobra sokkal kisebb. Eredetileg III.Amenhotep szobrai voltak, amiket II.Ramszesz kisajátított, és saját kartusaival látta el.
Még több fotó
| |